Rufusz Ferenc Legye előtt 1980-ban ez az orosz animáció süvített végig a világon, sőt azóta is tartja magát az első sorban.
Jurij Norstein egy nagy öreg, ahogyan animál, az egy álom…
Archive for the 'blog' Category
amit gondol a “magyar critical writing” állapotáról. Hogy nincs külön orgánuma.
És őszinte érdeklődéssel a szemében megkérdezte, hogy miért van ez így.
És összenéztek az illetékes jelenlévők, és közös erővel megvonták a vállukat majd ezzel a lendülettel hosszúra nyújtották a nyakazatukat és megemelték fejezetüket. Vigyázó szemüket Bécsre vetették és megmagyarázták a fontolva haladást.
Magam is magamba szálltam. Aztán másokra. Majd multilaterális konyhai tárgyalások után arra a művészetpolitikai álláspontra helyezkedtem, hogy cselekedni kell. Azaz írni. Kritikailag függetleníteni a megmondást az ilyen-olyan maradványokhoz kötődő lapoktól. Nem mintha azoknak nem lenne fontos tapasztalata vagy leginkább kezdeti lángolása, ami aztán alábbhagyva is tiszteletünkre tarthat számot, de nem tarthatja a szánkat. Mi tartja a szánkat? Hát csak nem a tematikamentes havi vagy kéthavi kiadványok?
Mondtam magamnak itt van ez a blog, hát kritikailag élhetem itt ki magam, nem elég ez? Aztán ott van a tranzit blogja is, de hát hisz ott is kényelem van,
aztán arra jutottam, hogy a ma létező legkényelmetlenkedőbb, hogynemongyam kritikus hang az ingyenpiaé.
A dolog ezzel még nincs lefejezve, Georgnak igaza van, ezt fel kéne vállalni. Én benne lennék, de ez persze nem one man show, úgyhogy ezennel feladom a hirdetésem ‘critical_writing.hu 2008′ jeligével:
“Hamarosan induló kritikai írásokat közlő nyomtatásban (is) megjelenő kortárs művészeti folyóirathoz csatlakoznék,
ha megalapítottad vagy ha még nem, de tervezed, erre a jeligére írj a zsirpapir.hu szerkesztőségébe.”
Vagy elég az ingyenpia?
Meg kell hogy osszam veletek a legújabban engem leginkább lehengerlő francia animációt, ami értelmezésem szerint leginkább és persze tökéletesen véletlenül a magyar identitás gyönyörű képlete is. Hát nem lenyűgöző, hogy valaki rájön, hogy nem csak hátrafelé tud menni és aztán úgy dönt, hogy jobb lesz ha továbbra is úgy tesz, mintha csak hátrafelé lehetne…. na nem is rágom tovább szájba…
(La Revolution des Crabes, Arthur de Pins)
A Centre Pompidou állandó kiállításának részeként látogatható nemzetközi válogatást bemutató Új Média Arhívum egy azaz egy Budapesten élő magyar művész munkáját tartalmazza! Forgács Pétertől a Bartos család című 1988-as 59 perces családi történetet feldolgozó film (Privát Magyarország sorozat) látható.
No és hol maradt a többi magyar új médiával foglalkozó művész?
Kovásznai György életművét 1983-as halála óta hallgatás övezi. Leginkább legendája maradt, de se könyv, se riportfilm, se összefoglaló kiállítás nem született. Pedig sokan várták, várják (akárcsak az Erdély-monográfiát….). Jó hírem van azoknak is akik tudják milyen kincseket rejt az életmű és azoknak is, akik csak hallottak róla, hogy volt itt egy figyelemreméltó, majdnem feledésbe veszett művész a ‘Pannóniában’.
A Kovásznai Kutatóműhely elkészítette a Kovásznai Györgyről szóló magyar és angol nyelvű honlapot!
http://www.kovasznaigyorgy.hu/
A honlapon megtalálható a művész életrajza, filmográfiája, festményei, rajzai, több írása, eredeti hangfelvételek a 60-as évekből, amin Kovásznai felolvassa drámáit. És persze a Youtube feneketlen kincsestárának köszönhetően néhány Kovásznai film is látható a honlapon!
Continue reading ‘Kovásznai a neten!’
Tang Maohong animációi a műfaj legjobbjaihoz tartoznak, legalábbis szerintem. Már több munkájából láttam részleteket, a 2006-os Szingapúri Biennálé egyik fenegyerekeként elég sokat lehetett róla hallani, itt van pl. az egyik legszolidabb darab, amivel ott jelentkezett:
Ezen a sorozaton kívül, most lehetett látni tőle egy 3 csatornán vetített videót a Mumokban, ami szerintem érdekesebb a szingapúri animációinál is. Ezek a teljesen betépett hangulatú animációk gyilkos társadalomkritikával mutatják be a kínai társadalom szervilis automatizmusát (persze, nem mintha ez csak ott lenne jellemző.) Aliz csodaországban keveredik a kínai mindennapok civilizációs rohamtempójával és mint sok más mai kínai művész Maohong is elsősorban a kínai nagyvárosi életmód visszásságaira koncentrál. A szorgalmas munkával összekapcsolódó elfojtás és a hedonista vágyak ellentmondásossága keveredik a részben kapitalista, részben kommunista gazdasági üzemmód etikai feszültségeivel.
(ezt a rossz minőségű felvételt találtam róla a youtube-on, valami azért kivehető belőle…)
(fotók: Elek Judit)
Maohongra jellemzőek ezek az ambivalens figurák, szerintem találó, ahogy a francia forradalom nőalakját átformálta. Az is sok izgalmas asszociációt kelt, hogy az alábbi képen, kinek a farkát vágják le és kik. A fejetlenség és farkatlanság kritikája.
Zhou Xiahu nem kímél. Sem a kiszemelt témát, sem a befogadót.
Ez a részlet a ‘Crowd of bystanders’ 2003-2005-ben készült munkából van, amit kerámia szobrokból és videókból álló installációként mutat be a művész.
Különlegessége, hogy elkészíti a 3d-s színházat, amiben lejátsza az epizódot a kamera előtt, a kiállításokon pedig úgy mutatja be ezeket a felvételeket, hogy mellettük magát a színpad-modellt is láthatjuk. Zhou 1997 óta készít videókat (art video). Egy, a MUMOKnak adott interjúban (in: China facing reality, katalógus) azt nyilatkozta, hogy kiskorában ilyen kis bábukkal szórakoztatta magát, hoyg színházasat meg filmeset játszon. Később ezt a gyerekkori játékot továbbfejlesztette művészeti gyakorlattá. Ezek a művek – látszólag gyerekes módon – obszenitást és erőszakot ábrázolnak, miközben magáról a médiumról és a megfigyelő ellentmondásos helyzetéről is összetett állítást tartalmaznak.
(A fotókért örök hála Erdei Krisztának. A képekre kattintva, megnézheted nagyobb méretben is.)
A zsírpapír 2008-ban újraindul. Eddig hezitálás volt, hogy tudniillik mire is föl ez az egész? Olvassa ki? Gondol bele ki? Érdekel kit? Szól hozzá minek? Mélyedünk el blogszinten minek? És ha csak karcoljuk a művészet tünetegyüttesét, nos az vajon mire jó?
Ilyesmi kérdések folytották belém a szerkesztői szót és zárták el írói vénám. Most azonban újabb izé üti át a zsírpapírt. (Az izék nagyobb pacák és mégsem férfiak.) Arra jutottam, hogy érdemes ehelyütt véleményt alkotni – másokkal együtt is.
A technológia nem akadálya a közvetlenségnek, ahogy azt a Daft Punk is jól megmutatta a Nyugati Partnak: okos és barkács, ahh
A Képző éves termésének egy bizonyos szelekciója mától látható az MKE Barcsay termében és aulájában. Az összes szakról, kéremszépen, a látványtervezőtől a festőig. Én egy kicsit sajnálom, hogy Tatlin elektronikus zenetörténete az eredeti 3D-ből síkbeli prezi lett, kár. A grafikusok munkáiból kimaradt néhány ígéretes diplomamunka. Az összkép szerintem jól mutat: van több mint egy tucat sokat ígérő meló. Itt a piros, hol a piros, figyeljétek tovább a kezüket, nem csalnak.
A MOME harmadéves animációs osztályának májusi kollektív termése! Vitz is van, arany tápláléklánczot az alkotók nyakába!
nice.
i like.