És őszinte érdeklődéssel a szemében megkérdezte, hogy miért van ez így.
És összenéztek az illetékes jelenlévők, és közös erővel megvonták a vállukat majd ezzel a lendülettel hosszúra nyújtották a nyakazatukat és megemelték fejezetüket. Vigyázó szemüket Bécsre vetették és megmagyarázták a fontolva haladást.
Magam is magamba szálltam. Aztán másokra. Majd multilaterális konyhai tárgyalások után arra a művészetpolitikai álláspontra helyezkedtem, hogy cselekedni kell. Azaz írni. Kritikailag függetleníteni a megmondást az ilyen-olyan maradványokhoz kötődő lapoktól. Nem mintha azoknak nem lenne fontos tapasztalata vagy leginkább kezdeti lángolása, ami aztán alábbhagyva is tiszteletünkre tarthat számot, de nem tarthatja a szánkat. Mi tartja a szánkat? Hát csak nem a tematikamentes havi vagy kéthavi kiadványok?
Mondtam magamnak itt van ez a blog, hát kritikailag élhetem itt ki magam, nem elég ez? Aztán ott van a tranzit blogja is, de hát hisz ott is kényelem van,
aztán arra jutottam, hogy a ma létező legkényelmetlenkedőbb, hogynemongyam kritikus hang az ingyenpiaé.
A dolog ezzel még nincs lefejezve, Georgnak igaza van, ezt fel kéne vállalni. Én benne lennék, de ez persze nem one man show, úgyhogy ezennel feladom a hirdetésem ‘critical_writing.hu 2008′ jeligével:
“Hamarosan induló kritikai írásokat közlő nyomtatásban (is) megjelenő kortárs művészeti folyóirathoz csatlakoznék,
ha megalapítottad vagy ha még nem, de tervezed, erre a jeligére írj a zsirpapir.hu szerkesztőségébe.”

Vagy elég az ingyenpia?

(La Revolution des Crabes, Arthur de Pins)

No és hol maradt a többi magyar új médiával foglalkozó művész?

Kovásznai György életművét 1983-as halála óta hallgatás övezi. Leginkább legendája maradt, de se könyv, se riportfilm, se összefoglaló kiállítás nem született. Pedig sokan várták, várják (akárcsak az Erdély-monográfiát….). Jó hírem van azoknak is akik tudják milyen kincseket rejt az életmű és azoknak is, akik csak hallottak róla, hogy volt itt egy figyelemreméltó, majdnem feledésbe veszett művész a ‘Pannóniában’.
A Kovásznai Kutatóműhely elkészítette a Kovásznai Györgyről szóló magyar és angol nyelvű honlapot!

http://www.kovasznaigyorgy.hu/

A honlapon megtalálható a művész életrajza, filmográfiája, festményei, rajzai, több írása, eredeti hangfelvételek a 60-as évekből, amin Kovásznai felolvassa drámáit. És persze a Youtube feneketlen kincsestárának köszönhetően néhány Kovásznai film is látható a honlapon!

A filmekről valószínűleg többen hallottak, mint Kovásznai festészeti életművéről, pedig ebből merítette a filmek anyagát is, Kovásznai festőnek készült és szemléletében, hozzállásában ez egész életében domináns maradt. Így az életművel ismerkedőknek javallom, nézzék meg a honlapon látható képgalériákat.

Ezen a sorozaton kívül, most lehetett látni tőle egy 3 csatornán vetített videót a Mumokban, ami szerintem érdekesebb a szingapúri animációinál is. Ezek a teljesen betépett hangulatú animációk gyilkos társadalomkritikával mutatják be a kínai társadalom szervilis automatizmusát (persze, nem mintha ez csak ott lenne jellemző.) Aliz csodaországban keveredik a kínai mindennapok civilizációs rohamtempójával és mint sok más mai kínai művész Maohong is elsősorban a kínai nagyvárosi életmód visszásságaira koncentrál. A szorgalmas munkával összekapcsolódó elfojtás és a hedonista vágyak ellentmondásossága keveredik a részben kapitalista, részben kommunista gazdasági üzemmód etikai feszültségeivel.

(ezt a rossz minőségű felvételt találtam róla a youtube-on, valami azért kivehető belőle…)

(fotók: Elek Judit)

Maohongra jellemzőek ezek az ambivalens figurák, szerintem találó, ahogy a francia forradalom nőalakját átformálta. Az is sok izgalmas asszociációt kelt, hogy az alábbi képen, kinek a farkát vágják le és kik. A fejetlenség és farkatlanság kritikája.

Okos animációs a piacnak is dob koncot, íme a filmből készült selyemnyomatok, amiket a Shanghart Gallery árul.

Ez a részlet a ‘Crowd of bystanders’ 2003-2005-ben készült munkából van, amit kerámia szobrokból és videókból álló installációként mutat be a művész.
Különlegessége, hogy elkészíti a 3d-s színházat, amiben lejátsza az epizódot a kamera előtt, a kiállításokon pedig úgy mutatja be ezeket a felvételeket, hogy mellettük magát a színpad-modellt is láthatjuk. Zhou 1997 óta készít videókat (art video). Egy, a MUMOKnak adott interjúban (in: China facing reality, katalógus) azt nyilatkozta, hogy kiskorában ilyen kis bábukkal szórakoztatta magát, hoyg színházasat meg filmeset játszon. Később ezt a gyerekkori játékot továbbfejlesztette művészeti gyakorlattá. Ezek a művek – látszólag gyerekes módon – obszenitást és erőszakot ábrázolnak, miközben magáról a médiumról és a megfigyelő ellentmondásos helyzetéről is összetett állítást tartalmaznak.

(A fotókért örök hála Erdei Krisztának. A képekre kattintva, megnézheted nagyobb méretben is.)

A technológia nem akadálya a közvetlenségnek, ahogy azt a Daft Punk is jól megmutatta a Nyugati Partnak: okos és barkács, ahh