Van egy francia, aki átüt a Zsírpapiron. Camille Laurelli képzőművész munkáit már 2 éve kísérem figyelemmel. 2004-ben azzal talált meg, hogy szeretné bemutatni a duplavégű cigarettákat tartalmazó “Smoking Collective” című diplomamunkáját.
Aztán a cigarettát még tovább “kasztrálta” “Tükröződések” című képén.
Azóta sok víz lefojt a Szajnán, és Camille egyre szarkasztikusabb humorral illeti a környezetét. Birom őt, egyszerre humoros, életvidám és rezignáltan elvágyódó. Szereti és kineveti, hogy mennyire francia:
Camile Laurelli: Nálad is franciább vagyok! (Fájdalom), 2007, fotó.
Van hozzá feltét is!
Camille-nak ma jó napja van, az Ecrans c. francia online kulturális magazin ma hozta le egy remek videóját, nézzétek ti is: ” Azt hiszem tudok repülni” 2006, video.
A Mások élete című német film nemrég ért be a magyar mozikba. Első képsorain az a Sebastian Trost szerepel, aki a Gob Squad előadása kapcsán nemrég a Trafóban fotózkodott a Zsirpapírnak.
Elgondolkodtató, hogy Németországban az állambiztonságiak leleplezését a filmművészetben ilyen nyíltan és lebilincselően fel tudják dolgozni. És a film kapcsán az is eszembe jut, hogy nemcsak az irigylésre méltó, hogy ezzel a témával érdekfeszítően tudnak foglalkozni, hanem az is, hogy nyíltan kutathatóvá tették az állambiztonsági alkalmazottak és a “hálózati személyek” katalógusát.
Ide kapcsolódik a Wilson nővérek Stasi City című 1997-es videoinstallációja, amit Londonban, New Yorkban, San Franciscoban is nagy sikerrel mutattak be az elmúlt években. A Stasi jó téma, de nemcsak ezért érdekes a Wilsonék videója, hanem azért is mert okosan megragadja a Stasi racionális gépezetének irracionális alapját. A videót a Stasi börtöneiben és lehallgató irodáiban vette fel a két angol művész egy berlini tanulmányút alkalmával. A YBA generáció jelentős alkotóiként számon tartott Jane és Luise Wilson a bukott 20. századi politikai utópiák használaton kívüli hatalmi tereit nyomasztó, kísérteties színpadi díszletté változtatja, szimbólikus térként kezeli. Az intézményeket létrehozó politikai akarat, a hatalom és kísérői: az üldözési mánia és a megfigyelés kényszere érdekli az alkotókat. A kémszervezet épületének alapos dokumentációja során egy visszafogott narratíva alakul ki, amelyből ugyan hiányoznak az eredeti szereplők, de minden azoknak az embereknek a jelenlétére utal akik egyszer a kémbürokrácia gépezetét hajtották a mára pókhálóssá vált irodákban.
Rutkai Bori és a többiekje tudja mit jelent a barátság. Egy kedves barátjuk Horváth Laci, 2 évvel ezelőtt váratlanul lebénult, nagyon. A barátai pedig nem bírják tehetetlenül nézni, hogy a 35 éves tanár, intermédia művész srác tehetetlenül ül. Tesznek ellene: a barátjuk felgyógyulásához egyetlen lehetséges megoldás van, a kínai őssejtbeültetés.Tök jó, hogy megvan az orvosság, DE: soktízmillióba kerülnek a kezelések. A nagyértékű lábraállás érdekében, a barátok mellé szegődött egy csomó klassz művész, akik mind szerepelnek a Lacit segítő JÓTÉKONYSÁGI kiállításon, amit a Műcsarnok mélyföldszintjén nézhettek meg még egy 7-ig!
Jövő szombaton aki vesz, nemcsak kap, hanem gyógyít is! Barátság-vezeték!
Kempelen Farkas, polihisztor,a spanyolviasz többszörös feltalálója: sakkgép, beszélőgép stb. ja és: mindez a 18. századi Magyarország szülöttjétől.Persze nem a sarki fűszeresnek fejlesztett, hanem Mária Terézia és a kor nagy tudósai hallgatták a prezijeit. Egy kis ízelítő abból, hogy a ma este nyílt Műcsarnoki kiállításon szereplő tárgyak közül, több a mai élet meghatározó technikai “csodakütyüjei” között is felbukkan.
A virtuálismanapságban így:
(A műcsarnoki kiállításon meg így magyarázzák:
(bocs a rossz fotóért, a telónk ennyit tudott a nagy izgalomban, szóval azt írják: A nyelvi térben végrehajtott gesztusnavigáció céljait szolgáló hangtopográfiai interfész, 2007) érted….
folyt. köv.
“Benne kéne maradni az időben” mondta Bak Imre a Kisteremben nyíló kiállítása megnyitója után. Akiknek Bak Imre neve nem mondana semmit, röviden annyit: eddig absztrakt tájképeket festett, egy ideje azonban arcokat fest, vagyis absztrakt arcképeket, önarcképeket a la Commodore 64
Bak egyébként régóta számítógépen tervezi a képeit és csak ezután festi meg. Preciziós festés, hibalehetőség – a rendszeren belül – kizárva. DE: miért éppen ezt tartja “aktuálisnak” Bak Imre? Miért gondolja, hogy a számítógépes képalkotás technikája/esztétikája és az önarckép témája szorosan összefügg? Asszem beletrafált. A 21. század egyik legfontosabb identitáskérdését teszi fel. Magas labda.
..idézi Lisziák Elek a 24 éve örökeltávot kapott festő-animátor-író-rendező-dramaturg-művészetfilozófust, a méltatlanul elfelejtett Kovásznai Györgyöt. Pedig a pasi átütő. A zsírpapiron is. Ragaszkodunk hozzá, kikutatjuk és felbukkantjuk. Minden titkok feltárása előtt egy kis előzetes:
New Yorkban az illusztrátorok között komoly művészek is vannak. Egy menő new yorki designer Mark Todd is megtöltött egy Moleskin jegyzetfüzetet a Detour című kiállítás résztvevőjeként, komoly felhívásokkal, pl. Emberek! A világnak székekre van szüksége!
Ben Woodeson kinyitotta a jegyzetfüzetét. A nagytestvérnek írta, akiről tudta, hogy tudja, hogy figyeli és viszont. A nagytestvér lelepleződik, de sehol se látszik, hogy elpirulna. Az 1984 és a Szép új világ félelemetes antiutópiái ettől még sebesen száguldnak a kiteljesedés felé. A londoni művész legalább behúzta a vészféket – a Moleskinjében.
Nézd meg a Moleskin City Notebook kiállításról készült videót, amiről talán lecsúsztál barátom, mert tavaly ősszel volt Londonban.
A nagy szellemek sosem férnek bújnak ki a palackból. Úgy értem a köztéren meglepetésszerűen felbukkanó furcsa gegek és átverés-leleplező akciók ki- és feltalálói nem szeretik megnevezni magukat. Így történt ez pl. a Budapest rekonstrukció művészcsoport köztéri intervencióival is: egyik napról a másikra megújultak a vérmező lecsosszant padjai. A fiatal művészcsoport titokban, feltünés nélkül felújította, ami már sok park-ozó szemét és seülepét szúrta. Szóval vannak, akiknek a köztéri közösségi akció nem barrikádépítést, hanem leromlott köztéri tárgyak felújítását jelenti.
.
Egy másik praktikus stratégiát alkalmazó szürke eminenciás művész konstruktív köztéri projektje a Praktikus Város, ami felfedi mennyi hülye következetlenséget tolnak elénk a magyar biciklis és egyéb utakon. Haladó webkettőpontnullás ez is, mint az előző: írdd meg ami zavar, talán lesz következménye….
Egy öröm volt a Kamikaze kiállításmegnyitóján Szentesi Csaba képzőművész projektjét látni. Neki is attól van tele a hócipője, hogy: ” a köztéri szobrok az önkormányzatok és egyéb illetékes hivatalok elképzelései nyomán jönnek létre (vagy maradnak meg). Bizonyos fajta városformáló akaratnak, kulturális szellemiségének megfelelően építjük be a közösség múltját és értékeit jelenünkbe. Ilyen módon a szobrok is reprodukálják azokat az erőket, amik létrehozták őket.” Szentesit kiegészíteném azzal, hogy itt nem csupán városformáló akaratról van szó, hanem a nemzeti és társadalmi identitás-formálás alattomos és megváltoztathatatlan eszközéről is. Állami tudatzsírképzés. Én is sokat gondolkozom azon, hogy ezek a túlsúlyos szobrok miként tudnának valódi tartalmat hordozni a politikai hájaikon kívül.
